Igazából lehet, hogy még szereted, bár már nem úgy, de érzel valamit. Valamit, amit nem tudsz elvágni, hiába gondoltad, hogy majd jó lesz. Hogy menni fog. Nem. Ami lezáratlan, az az is marad. Senki sem fogja helyetted lezárni, megoldani, elbúcsúzni. Az élet túl rövid. Zárj le mindent, és semmit se vigyél magaddal tovább feleslegesen. Csak lehúz, és egyébként is: visszatér, leginkább akkor, amikor nem is várnád. Azt meg nem te választod meg, hogy épp jó időben teszi-e.

Ez a baj ma a világgal: senki sem mondja ki, hogy valójában mit érez, inkább magunkban tartjuk. Szomorúak vagyunk, de nem sírunk; vidámak vagyunk, de nem táncolunk és nevetünk, sőt sokszor még csak el sem mosolyodunk. Mérgesek vagyunk, de nem üvöltünk; szeretünk valakit, de nem ölelünk. Miért? Mert valójában mind szégyenkezünk az érzéseink miatt, és ez a baj ma a világgal.

Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne. De most nincs itt az ideje. Nincsenek ölelések, nincs támasz, de nem is baj. Meg kell erősödnöd. Az Élet segít benne. De valahogy néha... néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk.

Mind, aki játszik az ördöggel
Észre se veszi, hogy az ördög nyer.

Miért teszed ezt velem?
Imádod hol fájdalom terem.
Érzéseid igazak nem voltak
Remélem soha többé nem hallok rólad.
Te dobtad el, ki téged szeretett,
Ki örült, ha veled lehetett.
Szívét elvitted magaddal örökre,
Seb marad a helyén örök időkre.

Találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Belészerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké.

Attól, hogy nem tartott örökké, még nem biztos, hogy nem érte meg.

Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... mindez leszek. Mindent érezni fogok. Minden az enyém lesz...

Elkezdett idegesíteni, hogy idegesít ha nem vagy itt... Mert ez biztos jele annak, hogy ez már nemcsak kémia részemről. Menj el, nem akarlak többé látni! Ne mosolyogj rám, ne légy vicces, aranyos, kedves, okos, vonzó... nem akarom ezt. Nem tudom mikor fúrtál magadnak helyet belém, biztos csak egy pillanatra fordítottam el a fejem, vagy rágyújtottam épp, vagy csukott szemmel kortyoltam egyet a sörömbe, nem tudom. Csak azt, hogy nem tetszik. Mert úgy vagy velem, hogy nem vagy velem. És azt hiszem nem is akarsz. Csak szikrákat kapok el belőlünk és azt is csak ritkán, csak diszkréten.
A legszomorúbb, hogy tudom, azt sem értenéd meg amit most hablatyolok itt, szóval egyszer szeretném megfürdetni, átöltöztetni, beparfümözni a mondandóm és a kezedbe nyomni. Egyszer, majd, talán, de csak hogy kitehesd a polcra és néha elmosolyodj rajta. Másra úgysem lenne jó neked. Legalábbis most ezt hiszem. Aztán amilyen kiszámíthatatlan vagy, lehet hogy holnap jössz, játszol és mindent viszel. Addigis próbálom nem túlzottan beleélni magam és realizálni, hogy mennyire nem illünk össze. Épp emiatt szeretem elhinni, hogy veled sem bírnám sokáig. Így nem zakatolsz annyit a fejemben. Ha pedig jössz holnap, hozz magaddal valamit, amit itt hagyhatsz, hogy tudjam: vissza akarsz még jönni!

Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.

Kelj fel, ha elestél, és tanulj meg járni!
Emlékezz, hogy szenvedtél, s már nem fog úgy fájni.

Érthetetlen. Egyszerűen amikor meglátom a gyomrom mintha teljesen összeszorulna és a szívem is össze vissza kalimpál. Ezeket az érzéseket váltja ki belőlem Ő. Egy olyan ember, akit nem is ismerek. De a puszta látványa annyira lenyűgöz, hogy ismeretlenül is megkapná a szívemet és annak minden szeretetét. Érthetetlen. Felejtenem kellene? De mit felejtsek ha egyszer nem is ismerem? Felejtsem a szemét, arcát, illatát és mozdulatait? Nem. Azt semmiképp. Hogy is felejthetném el azt az embert aki ilyen erős és hatalmas érzéseket vált ki belőlem? Nem. Bármit eltudnék viselni, de ilyen különleges ember felejtését azt nem. Mi maradna akkor nekem? Üresség. Határtalan és mély üresség...

Látni a szíveddel, a szemeddel lesni,
Ha becsukod vágyak, és ha ha kinyitod semmi.

Szív küldi szívnek, ez egy üzenet a távolba,
hogy nem egy vagy a sok közül, csak az egyetlen a számomra!

- Egyszer az életben mondd azt, amit érzel!

- Jó, rendben. Legyen. Megteszem. Úgy éreztem, hogy el kell jönnöm, mert lehet, hogy igazán fontos leszel nekem és ettől borzasztóan megijedtem, mert akkor meg tudsz bántani... vagy csak nem voltam kész rá, hogy ennyire szeressek valakit, mint Téged.

Én őszinte voltam. És ő is. Csak nem ezt akartam hallani...

Tegnap rólad álmodtam,
pedig már régen nem szoktam.
Tudom én, lejárt lemez,
és mégis fáj, hogy így van ez.

Tudom, milyen érzés könyörögni, hogy maradjon, utána végignézni, ahogy kisétál az ajtón.

Mikor megszakad a szív. Érezted már? Valaha bármikor? Azt mondják, nem is tud fájni. Ennél nagyobb hazugság nincs is a világon. Kettétépi a tested, kiszakítja a lelked. Felborít mindent, amiben hittél, kirántja a lábad alól a talajt és a szemedbe kacag. Mint késszúrás, ezerszer egymás után merül a testedbe minden szó, és a szív csak sajog tőle, befelé vérzel. De a test kínjával szemben itt nem tudsz elvérezni, nincs enyhülés, nem jön a fogvacogtató hideg, a megváltó elmúlás. Csak az üres kín marad, a bíborvörösen lüktető fájdalom, a vakító fehér bizonytalanság.

Én nem azért mondom, hogy szeretlek, mert kapni akarok. Így fejezem ki, hogy bármikor kész vagyok mindent odaadni.

Minden, ami szerelem, az szép, és fáj, felemel és földbe döngöl, valós játszadozás, félelmetesen izgalmas és igaz. Örök.

A legszebb emlékek is fájnak néha. Sőt, minél szebbek, annál inkább.

Néztél már bele egy olyan ember szemébe, akit szeretsz, és jöttél rá, hogy az ember, akit kerestél, eltűnt?

Néha nem a szó kell. Nem a beszélgetés. Nem az írás. A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal többet adsz minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne. De az ölelésben éppen azt fogja hallani, amire szüksége van. Rád.

Örülj, ha legalább egy percig tartott, még hálásabb lehetsz, ha tovább. Másnak lehet, hogy életében nincs ilyen varázslatban része. Olyanban, amikor meglátod, ő meglát, a világ meg megáll. Adj hálát, ha a tiédben legalább volt ilyen. Lehet, hogy csak pár percig tartott, lehet, hogy pár óráig, de volt. Meríts belőle erőt, és érezd, hogy szerencsés vagy, mert láttad, hogy mi az, hogy csoda, meg Sors, mi az, hogy valakiknek találkozniuk kell.

Szeretnék ragyogni, megint. Úgy, ahogy más ragyogtat, amire egyedül nem vagyok képes. Vágyom rá. Tényleg. Szeretni, ölelni, érezni, tudni, hogy szeret, csak jót akar. Inkább többé tesz, erősebbé, színesebbé, boldogabbá, ragyogóbbá és tudod mit? Legyőzhetetlenné!

Ne gyászolj! Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyen én körülötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jól esik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem hogy elmosolyodj.

Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap. Hiszek a csodákban!

Tenyeredbe borult az arcom, míg kettőnkre borult az éj leple
meghaltam abban az érintésben és csókod keltett életre.

Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat és beletörődtek a szürkeségbe.

Ha szingli vagy, boldog párokat látsz.
Ha kapcsolatban vagy, boldog szingliket látsz.
Ha iszol rendesen, mindkettőt leszarod.

Ne bánd meg amit tettél, mert amikor tetted jónak gondoltad.

Aki cigizik, meghal.
Aki nem cigizik, hallhatatlan?

Nem a haláltól kell félnie az embernek, hanem attól, hogy nem kezd el élni.

Hibáztam. De ő volt életem legjobb tévedése.

Faggatom a vasbetont, de hallgatnak a házak.
Kérdezem mit nevezzek szabadság vágynak.
Ha néha napján megszólalnának,
vajon mit mondanának? Vajon mit mondanának?

Elhagyhatnám a múltam, de folyton követ hazáig.
Elhagyhatnám az árnyékom, de folyton követ hazáig.
Ami anno piros volt, mára régen kifakult,
egy toll maradt meg számomra az élettől vigaszul.

Megíródott a versem, ködös hajnal tájba,
kinézek az ablakon az erdők karja tárva.
Rágyújtok egy cigire mikor kilépek onnan,
minden reggel új remény ami a földön koppan.

Megint késő, vár a döbbenet, vigyázz, semmise mindegy,
amíg lehet, addig változz, fáj de bűneidre ébredj.
Megint késő, várhat bánat, és az agyamban a zárlat.
Lehajtom fejem, nagy nehezen, de belátom hibámat.

Igyatok még, mer' ez az igazi nyár,
ne üljél a picsádon kislány, inkább riszálj.

Nem futok én utánad, mert minek?
Mikor az összes csicska a hátadba liheg.
Belőlem egy van, ez itt az original,
nézzél már magadba veled ki mit csinál.

Már sehol nem vagy, azt sem tudom merre
keresselek vagy inkább hagyjalak a fenébe?!

Mit vársz tőlem? Elég fájdalmat okoztál,
mire kapcsoltam végre, a földbe tapostál.
Nekem ez nem megy, adtam esélyt százszor,
összekeversz azzal aki füttyszóra táncol.
Minek tettem érted? Minek adtam neked?
Mert ha rosszul szóltam, te lettél lelki beteg.

Mindenben téged látlak, bár itt lennél,
csak egy csókot kérnék tőled, és aztán lassan tovább állnék.

Két kezemben van az életem, és tényleg én sem érem,
hogy mi mit hoz ki belőlem, megszegem mert megígértem.

Bocsáss meg, hogy nem vagyok az átlag,
mert helyén a szívem, míg neked csak szád van.

Úgy érzem jól vagyok, de várj, lehet mégsem.
Mikor azt hiszem elalszom mindig akkor vagyok ébren.

Mindig ugyanaz a tükörkép, és rajtam sem látsz mást,
csak úgy jutok előrébb, ha látom a folytatást.

Nem a zuhanás számít, hanem a földet érés...

Megérkeztem, itt a legnagyobb tahó,
mégis jól áll a zakó, meg a rappes is, de jó!

Az idő távlatából majd egyszer jussak azért eszedbe,
remélem, hogy te is örülsz az emlékemen merengve.
Nevemre már nem emlékszel, egy ismeretlen folt csupán,
csak elmosolyodsz rajta, hogy én néztem rád oly bután.

A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene,
a kérdés, hogy átérzed-e?

Mennyi áldozat ki elment, vajon mennyit kell még szenvedni?
Mikor mondja azt a másik, hogy csak téged tud szeretni?

Bennem nem volt sok érzelem, azt is elvetted tőlem,
egy depressziós barom, igen ez lett belőlem.

Vannak dacos ajkak, mik soha nem beszélnek,
de reggel a könnyes párnák mindent elmesélnek.

Éreztem a szívemben, a gondok csak dőltek,
soha nem értettem, amiket elképzeltünk mért nem sikerültek?
Azt hittem tévedtem, később rájöttem, hogy mégsem,
tőled annyit kértem, hogy lehessen még egyet kérnem.

Ha meg csak ez éltet ugassál be,
de nem én szálltam el, csak te zuhantál le.

Egyedül, cefetül, mindenen keresztül,
köszi hogy kérded, megvagyok remekül.

A szavak emberének sincs szükség már szavakra,
mert nem szerethetsz valakit jobban, mint szabadna.

Mindketten túljutunk rajta. Igen, de mindig lesznek olyan kínos pillanatok, amikor egymásra nézünk, és eszünkbe jut, hogy milyenek voltak a dolgok régen.

A pillanat amikor rájössz, hogy már nem érdekled. Keresed a régi üzeneteit, szép szavait, de helyettük már csak a gyanús mondatok kusza halmazát látod.

Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál benne, nem pedig neked kell megküzdened a helyért.

Játszom most én is, amit te játszottál,
nem kellesz mostmár, akkor sem, ha változnál.

"Nem érdekel!" De az adatlapját minden nap megnézem.

Hova bújsz el hogyha úgy érzed a világ bánt?
Hiába keresed a szmog mögött a szivárványt.

Csak hajtok, testvérem hol a pénzem?
Kopog a szemem miközben a melót végzem,

Gádzsik 3, ez egy mocskos trilógia,
de ezt nyomatja minden magyar cigó, zsidó, pina.

Bocsáss meg anya, de rossz maradok,
sosem változom, én ilyen vagyok.
Ha valami gondom van, szeszt ragadok,
bolond vagyok, héj, felszakadok.

Tudod én venni szeretnék egy nagy levegőt,
szerelmet szeretnék, nem szeretőt.
Én élni szeretnék, nem meghalni,
hazámat szeretni, és nem itt hagyni.

Tudom oly rossz volt, de most nem tudok mást tenni,
szép volt, jó volt, de köszönöm, ennyi!
A könny felszárad, a sebek begyógyulnak,
soha nem tudhatod  hogy mit hoz a holnap.

Egyszer fent, egyszer lent, mint a lift ez így megy,
mindig más a szitu, bejárunk minden szintet.
Nem tudhatod hogy holnap mit veszítesz, mit nyersz,
kip-kop, bekopog a sors amit nem ismersz.

Az összes exemnek mutatok egy "fuck" jelet,
ki egyik nap még engem, de öt nap után mást szeret.

A szemed ragyog mint a legfényesebb csillag,
a jelenléted szürke életembe színt ad.
Bébi te és én, mi maradunk a végén,
az örök háborúmban te hoztad el a békét.

Ismerted, ismerted, ha nem hát akkor nem,
ha kínoz téged minden, akkor nincsen kegyelem.
Hogy mégis miről beszélek, hát én sem tudom pontosan,
de ügyelek rá mit mondok, csak szépen, okosan, gondosan.

Önző vagyok, nincs hitel mától,
ez a világ számomra érzelem hibernátor.

Élni csak szívből lehet, izomból meg ésszel nem.
De az emberek félnek már szeretni én ezt észleltem.

Annyit adott, amennyit lehetett,
sosem felejtem el, mennyire szeretem.

Mindig figyelj arra, hogy olyannal legyél, aki büszke rá, hogy az övé vagy!

Nem kell a szép,
ha csak múló emlék,
mindig légy hű magadhoz.

Oda teszed magad, hol az érdek diktál,
azokkal spanolsz kiket régen szidtál.
De hát olyantól mint te az ember mit vár?
Hogy nem vagy a spanom nem bánom, érted nem kár.

Mustár színű nadrágod betűrve a bakancsba,
taréjkurva a fejeden a haj meg élére van vasalva.

Egyszer egy éjszakán te is fogsz majd sírni,
ha kijössz a temetőbe síromat megnézni.
Sírom felett egy kismadár panaszosan zengi:
"Itt nyugszik ki veled boldog akart lenni!"

Hiányozni fogsz. Tudom, azt hiszed, sose figyelek rád, és nem is szeretlek, mert folyton azt mondod, ezt ne csináljam, azt ne csináljam. De jobb volna, ha mondnád, és én legfeljebb nem szívesen hallgatnám, mint hogy itt se légy és sose mondj semmit.

Az egyik legnehezebb dolog az életben azt látni, hogy akit szeretsz, valaki mást szeret.

Hazudj már valami szépet.
Elhiszem majd az egészet.
Legyen kert, és benne virágok,
törpe is kell, meg óriások.
És te is legyél ott kérlek,
ha hívlak hazudni szépet.
Csak igazat ne! Az fájna.
Csak egyszer, utoljára.

Boldognak szeretném látni. Nem számít, hogy kivel, vagy hogyan. Találjon valakit, aki megbecsüli, és úgy szereti, ahogy nekem kellett volna. Találjon valakit, aki úgy látja őt, ahogy most én.

Van akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.

Nem az a fájdalom, sírni, zokogni,
hanem a fájdalmat mosolyba fojtani.
Az ember erős, de a szíve megszakad,
ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad.

Tudom, hogy nagyon tud fájni, mikor szíven szúr egy váratlan szó,
s kiderül, ő már mást szeret, s csak meghalni volna jó.

Egyszer majd elmúlik, s begyógyul a seb,
de a csókot mi szánkon égett, feledni nem lehet.

Nem vagyok én se tökéletes, sokszor elbasztam,
de nekem is jár az esély, hogyha én is megadtam.

Soha nem értettem miért ilyenek az emberek,
ott bántják egymást ahol csak lehet.
Most nem mondom, hogy én másmilyen vagyok,
Én csak jobb szeretnék lenni, de sajnos ugyan ilyen maradok.

Ha elérem amit akarok, boldog leszek. Igazából és örökké és igen! Ez végül így lesz, mert sikerülni fog!

Üres a szó, mondhat bármit.
A szemedbe néz, s a lelked fázik.

Voltam már lenn, és hagytak egyedül,
Üres falak között, távol mindentől.
Keserű a magány, de tudtam sikerül,
Ide elérni fel, csak mindig hinni kell.

Soha ne add fel, érd el az álmaid,
a kudarcok ne törjék a szárnyaid.
Gyerünk állj fel, próbáld meg még egyszer,
nem létezik olyan, mit nem érhetsz el.

-Honnan tudod, hogy ő nem életed szerelme? Úgy értem, lehet az évek múlásával ő lesz az.
-Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Érzed az egész testeddel, a kezeden, a szíveden, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt?
-Igen, azt hiszem.
-Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted.
-És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod?
-Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor, vagy hol.

A szerelem csak gyengeség. Most valóságnak tűnik, az elején mindig így van, de ez csak illúzió. Elillan. És ott maradsz üres kézzel.

Tudod mi a szerelem? Látni azt, amit senki más nem lát, és hagyni, hogy a másik lássa azt, amit senki másnak nem akarsz megmutatni.

Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű.

Vajon a szerelemtől hülyül el az ember, vagy csak a hülyék lesznek szerelmesek?

-Ezen nem könnyű túllépni. Idő kellett. Te kellettél
-Én itt voltam!
-Igen. Elítéltél, ahogy mindenki más.

Túl őszinte vagyok, az ellenségem sajnos sok,
de kit érdekel? A 'hate'erek jó sajtósok.

Egy pillanat se telik el úgy, hogy ne gondolnék rád. Látni akarom az arcod, fogni a kezed, érezni a tested melegét. Tudom, hogy ez lehetetlen. Elmentél. És nem kaphatlak vissza.

Túl szép volt, hogy igaz legyen,
most más karjai nyújtanak vigaszt nekem.

Kérlek, képzeld el az életed, mondjuk 30-40 év múlva. Mit látsz? Ha azt a pasast látod menj! Menj! Egyszer már elhagytál, kibírom még egyszer, ha tudom, hogy valóban ezt akarod. De ne a könnyebbik utat válaszd!

Tegnap éjjel nem tudtam aludni, mert tudom, hogy mindennek vége köztünk. Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszünkbe jut, hogyan enyhítettük a fájdalmat.

Ne mondd, csak tedd meg, én élvezni akarom.
Ne mondd, hogy szeretsz, én érezni akarom.

Mondd el mit látsz, mondd el ki vagyok.
Csak a szemembe nézz, s mindent látnod kell.
Mi az amire vágysz? Csak ennyit adhatok
magamból én, te döntsd el mennyit ér.

Nélküled minden rideg, senki nem pótolhat,
remélem boldog vagy, persze, gondoltam.

Van aki csókokkal ébreszt és altat el,
mellettem fekszik, és így kel a nap ma fel.
Bízom benne, tudom hogy ő szeret,
te majd leszel más életében főszerep.

Találtam mást akinek nem csak a mosolya szép,
arra meg teszek rá, hogy téged hova sodor a szél.

Ha valakiben csalódsz, fájni fog a szíved,
de meg kell szokni,  mert az élet már csak így megy.

Millió hiba bennem, de kiben nem?
Nem nézek tükörbe, már nem érdekel ki lettem!

Ha veled vagyok elönt az ideg, mert annyira félek, hogy elveszítelek. És mindent elcseszek...

Ez az ember a csillagokból,
szíve helyén az ego tombol.

És neked még csak fogalmad sincs arról, hogy mennyit jelentesz nekem...

Néha csak úgy teszek, mintha boldog lennék, mert nem akarok másokat terhelni a problémáimmal.

Fel a fejjel, csak így tovább,
ne érezz, csak lépj tovább.

Vicces, hogy mi, lányok, elmenekülünk a fiúktól, akik próbálnak boldoggá tenni minket, és küzdünk azokért, akik miatt sírunk.

Küzdök. De hogy ellened vagy érted, magam sem tudom...

Nem vagyok naiv, csak mert remélem a csodákat.
Nem vagyok beképzelt, csak ismerem az értékeim.
Nem vagyok önző, csak elvárom, hogy azt kapjam, amit adok.
Nem vagyok gyáva, csak kerülöm a fölösleges összetűzést.
Nem vagyok szívtelen, amiért nem tudok sok mindenkit úgy szeretni, ahogy azt elvárják tőlem.
Nem vagyok kétszínű, csak megmondom az igazat.
Nem vagyok érzelgős, csak meg tudok hatódni.
Ha szeretsz viszonzom, ha nem szeretsz, nem érdekel.
Ha kinevetsz, nem bánom.
Ha pletykálsz rólam, egyszer ezt a rosszat úgyis visszakapod az élettől.
Én én vagyok, és ilyen is maradok.

Játszom, mint egy bohóc, a színpadon...

Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté vállunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha?

Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van, ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s ez nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első pillanattól kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyat-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.

Becsukhatod a szemed azok előtt a dolgok előtt, amiket nem akarsz látni, de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz.

A bánat új embert farag belőled, ha közben bele nem pusztulsz.

Elmegyünk egymás mellett, mint két idegen. Egymásra se nézünk.
Szemünk se rebben, de lelkünkben, szívünkben vérzünk,
és az utca végéről még visszanézünk.

Azt mondod, szereted az esőt, de ha esni kezd, bebújsz egy esernyő alá.
Azt mondod, szereted a napsütést, de ha kisüt a nap, egy árnyékos helyre húzódsz.
Azt mondod, szereted a szelet, de ha elkezd fújni a szél, becsukod az ablakot.
Ezért aggaszt, amikor azt mondod nekem, hogy szeretsz.

Ülök és nézegetek rólad egy képet,
s közben felidézek egy régi emléket.
Könnyeim mögül látom az arcodat,
szívem fáj, tisztán hallom a hangodat.

Remélem, egyszer rájössz, hogy kit veszítettél el. Nem azért, mert én olyan szép, okos vagy bármi más vagyok, hanem azért, mert úgy szeretlek, ahogy vagy. Az összes hibáddal együtt.

Menj, küzdj az álmodért, minden vágyadért, mi benned él. Győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc, végül majd tiéd, miért szívből küzdenél.

A mosoly az arcomon kényszerből egy máz,
hogy eltakarja, amit jobb ha nem látsz.

Szeretek esőben sétálni, mert olyankor senki nem látja, hogy sírok.

-Mi a kedvenc horrorfilmed?
-Az életem.

Elhittem, hogy én többet bírok,
a maszkom smile, de mögötte sírok.

Mellettünk szótlan alszik el a vágy.
Szemedben látnom kell,
Hogy nincs tovább.
Lehajtott fejjel kérdezem;
Hogy holnap lesz kit féltenem?

Mint amikor sebektől vérzel
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat
Bármi volt, nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal
magányos angyal.

Teljességre vágyom, nem mértéktelen létre.
Ez az én játékszabályom, és annyit teszek érte,
hogy minden ajándékot, és minden kínt
úgy adok vissza, ahogy itt bent érint.
De szemet szemért játékot nem játszom,
mert abban én is elvesztem a látásom.

https://www.youtube.com/watch?v=AtKZKl7Bgu0

Mindent látok a szemedben,
hogy játék vagyok már csak a kezedben.
Mondd, mért csak az a jó, ami nekem fáj?
Pedig más voltál, velem más voltál.

Kis hazánkban napról-napra viccesebb az élet,
a történelem minősít országot és népet.
Pénz talán még akad, csak sütnivaló nincsen,
aki tudott valamit, már elmenekült innen.

Az élet nem egy mese,
nem egy romantikus költemény.
Van akinek szép,
és van akinek kőkemény.

Amikor 5 éves voltam, anyám mindig azt mondta, hogy a boldogság a kulcs az élethez. Amikor iskolába jártam, megkérdezték, mi akarok lenni, ha felnövök. Leírtam "boldog". Azt mondták nekem, hogy nem jól értelmeztem a kérdést, én azt mondtam nekik, hogy nem jól értelmezték az élet. -John Lenon

Ha egy problémán túl vagy, holnap jön két újabb...

ByeAlex-Kedvesem

kicsit másképpen :D

Az én kettesem, egy olyan jegy, amit

nem könnyű megszerezni

tanulhatok én napestig

akkor sem fogják megadni

a kettesem.

Ó, az én kettesem.

Az én kettesem, egy olyan jegy, ami

gimiben jelest érne, csak több a meló benne

teljesíthetetlen jegy a kettesem.

Ó, az én kettesem.

Mert nekem nem kell más, csak a kettesem.

Az én kettesem.

Csak görbüljön, az úgy jó nekem, az úgy jó

nekem.

Bárcsak beírnák már

az én kettesem, az én kettesem.

Épp ponthatár, de így jó nekem, de így jó nekem

ez a jegy.

Naná, hogy normális vagyok! A hangok is megmondták!

Zavard össze a világot! Mosolyogj hétfőn!

Ha nincs kitartásod álmodozni, nem lesz erőd harcolni sem.

Épp együtt állnak a csillagok,
és az ég is felhőtlen.
Azt hittem, gyerek maradok,
de már félig felnőttem.

Csókoltál unottan s lázasan.
Csaltál már és csaltak biztosan.
Nincs törvény, hogy másképp nem lehet.
Hallgass rám, vannak kivételek.
Nézd el majd, ha néha bántalak.
Nem számít, csak múló hangulat.
Azt mondják, légvárat építek.
Vigyázzunk rá, legyünk kivételek.

Soha ne legyél olyan, mint mások,
mert ezzel csak a saját sírodat ásod.
Soha ne élj úgy, ahogy mások szeretnék,
Élj úgy mindig, ahogyan szeretnél!

Mennyi elfelejtett jó?
S mennyi el nem mondott szó?
Amit csak most látok,
Amit csak most bánok,
Hogy sosem mondtam el.

Egy álom volt csupán,
csak halálra ítélt.
Hangok a zongorán,
mint nyári hópihék.

Voltam néha bajban.
Volt úgy, hogy én akartam.
És volt, hogy más akarta,
Hogy én akarjam úgy, aztán persze
Többnyire minden más lett,
És jót csak a változás tett.
Én se hittem, de néha tényleg,
Ez az egyetlen kiút!

Élni szívből kell, nem izomból vagy ésszel,
mert látni tudni kell, és nem elég ha nézel.

Legyél szín a szürkületben ha engedi az aurád,
ha túl szűk a szó rád, ne siettesd el az órád!

Óvatosan figyelem, hogy mit is akarok mondani,
ha el is szúrtam valamit, én nem akartam elrontani!

Elég már mindenből,
hanyagolj innentől!
Szerelem mit tettél?
Jöttél, és vesztettél!

A legjobb bosszú? Mosolyogj, legyél boldog, és soha ne hagyd nekik, hogy tudják, hogy fáj.

Nem egyedülálló vagyok, hanem páratlan!

És mégis meddig maradjak még erős?

Belefáradtam, hogy mindig én vagyok az, akinek fontosabb a másik.

Semmi sem elismerőbb a rajongóink támaszánál, mert tudjuk mennyi seggfej basztatja őket minden egyes nap amiért szeretik ezt a bandát. Rohadtul büszke vagyok rátok amiért álljátok, és azt hallgattok, amit kurvára jónak tartotok!

Légy az, aki lenni akarsz, és ne érdekeljen, hogy mások mit gondolnak.

Állj ki amellett, amiben hiszel. Még ha ez azt is jelenti, hogy egyedül maradsz.

Muszáj megoldást találni? Nem élvezhetnénk kicsit magát a problémát?

A barátságod nagyon sokat jelent nekem. Ha te sírsz, én is sírok. Ha te nevetsz, én is nevetek. Ha te leugrassz egy hídról, én tovább nevetek.

Én rossz vagyok, nem bírom a rendet.
Zaj kell, ami megöli a csendet!

Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól rossz, hogy meg is történik.

Tudod, nekem csak az fáj, hogy mindennél jobban szeretlek, miközben mindennél jobban gyűlölnöm kellene téged.

Hiányzik valaki, és ez rossz. Mert ez nem az az érzés, amikor még magad sem tudod ki, csak érzed, hogy lelked nem teljes, hogy a másik fél még valahol keresgél. Nem. Ez más érzés. Mert már tudod, ki hiányzik. Nem általánosságban valaki, hanem Valaki. Egy Valaki. És ez rossz. Szeretnél vele lenni, hallani hangját, látni mosolyát, érezni közelségét. Ez azt jelenti, hogy van Valaki, aki fontos. Aki annyira fontos, hogy mindig szeretnél vele lenni. És ez jó érzés. Hogy van, hogy létezik, hogy megtaláltad. Hogy van, ki hiányozzon. És bár fájón hiányzik, de már édesen.

Minden, ami eddig szabad volt, ma már korlát.
Minél inkább felejtenélek, annál inkább gondolok rád.

Minden, ami eddig szabad volt, ma már korlát.
Minél inkább felejtenélek, annál inkább gondolok rád.

Lásd azt, amit neked szántak,
És tedd azt, amit tőled várnak.
De én nem leszek szabad szolga,
A testem megtöröd, a lelkemet soha!

Látod az összeomló házat.
Látod a süllyedő hajót.
Látod a fejünk felett a felhőt.
Csak egyet nem látsz meg, a jót.
Hiába színes a világ,
ha nem látsz mást, csak sötét foltokat.
Mást hibáztatsz,
pedig te önmagad miatt nem vagy boldogabb.

Mi tesz minket emberré,
és miért hazudunk folyton?
Mit ér az érzés ha nem mutatom
és a szót is magamba fojtom.

Minden nő megérdemel egy pasit, aki még akkor is mosolyt tud csalni az arcára, amikor semmi oka nincs rá. Amikor összedőlt a világ körülötte, amikor mindent elveszített, mert egy mosoly pillanatok alatt rádöbbenti, ami számít, az már ott van az életében, az összes többi meg kit érdekel. Szóval erre képes egy mosoly tőle; visszahoz a jelenbe és megtanít élni.

Földön kívüli intelligencia? Először a Földön találjunk valamit...

Eleinte fülig szerelmes voltam... most torkig vagyok!

Ne akkor szedjél fel, amikor már padlón vagyok, akkor kapjál el, amikor éppen lefelé zuhanok!

Ez a valóság, hiába szimulálnád.
Jobb lenne neked is ha magad végre szituálnád.

Gyere ki a házból testvér, nézd meg mi van itt lent.
Mert ha csak mosolyt akarsz látni el is mehetsz innen.

Hideg az éjszaka, egyedül ülök, már
nem gyújtok rá, mer' érzem, hogy a tüdőm fáj.

Az évek bennem megmaradtak...

Az évek bennem megmaradtak,
a szemeim többé nem tagadnak.
Álmaim veled itt ragadtak,
sebek belül felszakadtak.
Hogy ketten együtt én elhittem,
gondoltam bírom de ennyit nem.
A lelkem érted üvölt még
fáj a szívem de tűröm még!

És igen édes, miattad tényleg ennyit sírtam...

És igen édes, miattad tényleg ennyit sírtam,
az egész életem emiatt a véletlenre bíztam.

Azon jár az eszed...

Azon jár az eszed anno mit csináltál te meg ő,
az illatától édes még azóta is a levegő.

Néha kevés az, ha mindent megteszek...

Néha kevés az, ha mindent megteszek,
de azt már tudom jól, nélküled elveszek!
Merre jársz? Hova mész?
Mit akarsz? Nekem kellesz még!

Nem felejtem az arcod, az illatod...

Nem felejtem az arcod, az illatod,
nem felejtem el soha azt az egy napot,
amikor megismertelek, és azt mondtad szeretsz,
imádom a hangod és azt, hogyha nevetsz.

Mi atyánk, ki vagy a mennyekben...

Mi atyánk, ki vagy a mennyekben, én már rég nem hiszek benned,
én nem játszom neked a szentet, gyere beszélgessünk egyet.
Tegyél rendet körülöttem, legyen mindenki kurva boldog,
ha majd újra gyónok, ígérd meg, hogy nem lesznek már gondok.

Egy-egy pillanat, egy kép...

Egy-egy pillanat, egy kép, miért bármit megtennék,
visszarepülnék a múltba, darabokra szakadnék.

És ordítanám...

És ordítanám, ahogy kifér a torkomon,
hogy én másképpen gondolom.

Hello, lányok!...

Hello, lányok! Hányan vagyunk hercegnő szerepben?
a hercegünk ugyanaz, a mesét én is bevettem.

Ha majd meghalok...

Ha majd meghalok, akkor fogjátok fel, hogy éltem,
a hiányom nem hoz vissza, de megértitek mit értem.

Elmentél tőlem...

Elmentél tőlem, vége minden szépnek,
összetörted a szívemet végleg.
Hiányzol nekem, ezt értsd meg kérlek,
egyedül vagyok, nélküled félek.

Isten azért tett minket barátokká...

Isten azért tett minket barátokká, mert tudta, hogy ha testvérek lennénk, a szüleink nem bírnának velünk!

Láttál már...

Láttál már tiszta szívből nevetni? Na és sírni, zokogni? Hülyeséget csinálni, és valamit nagyon megbánni? Dühöngeni, ordítani, vagy csendben egy könyvet olvasni? Erősnek mutatkozni vagy összetörni? Hallottad már, ahogy elmesélem az életem, és érezted hogy levettem az álarcom? Ha nem, akkor nem ítélhetsz el, hiszen nem ismersz!

Kívül:...

Kívül: szmájli.
Belül: fáj, mi?!

Elmentél...

Elmentél, de jobb ha tudod, nincsen bennem harag,
már régen megtanultam, hogy ami jó, az sosem marad.

Magyaráznék neked...

Magyaráznék neked, hiszen semmibe sem kerül,
de te nem érted szavaim én meg nem tudok seggfejül.

A barát olyan...

A barát olyan, mint a krumpli. Ha megeszed, meghal.

Beégtek...

Beégtek, ez minden exnek szól,
remélem átbasznak titeket is és sose lesztek jól!